2009. január 10., szombat

Calzone

Ma calzone volt az ebéd. Hamburger, pizza, gyros, palacsinta mellett ez is nagy kedvence a fiúknak. Ha ezt készítek, nem kell könyörögni, hogy egyenek rendesen. Millió tölteléke lehet, akár húsos, akár sültzöldséges, akár sok sajtos. Mi a darálthúsos változatát szeretjük a legjobban.
Tésztája pizzatészta, annyi különbséggel, hogy az oregánót kihagyom ilyenkor belőle.
Tészta:
  • 50 dkg liszt
  • 1,5 tk. só
  • 3 ek. olívaolaj
  • 3 dl víz
  • 1 tk. cukor
  • 2 dkg élesztő
A hozzávalókból rugalmas, kicsit inkább lágyabb, mint keményebb tésztát dagasztok. Kenyérsütőgépben is készíthető. Kelesztőtálban duplájára kelesztem, majd 8-9 egyforma darabba vágom. Kör alakúra nyújtom őket, kb. 2 mm vastagra. Kb. akkorák lesznek, mint egy kistányér. Egyik felére halmozom a tölteléket, nem sajnálom, ráhajtom a másik felét, a szélét körbe visszahajtogatom. Sütőpapírral bélelt tepsin hagyom őket kelni 20-30 percig. Lekenem tojással, villával megszúrom a közepét, hogy a gőz távozni tudjon. 180 fokos sütőben kb. 25 percig sütöm, vagy míg eléri a kellő színt.

Töltelék:
  • közepes fej hagyma, vagy egy darab póréhagyma
  • 30 dkg darálthús
  • 20 dkg gomba
  • 10 dkg füstőltsonka
  • 1 g zúzott fokhagyma
  • 2-3 db paradicsom
  • kaliforniai paprika
  • só, bors, kakukkfű
  • petrezselyemzöld
  • reszeltsajt
Tálaláshoz:
  • tejföl
  • chiliszósz
A tölteléket szinte mindig másképp készítem, attól függően, épp mi van itthon, mit kell sűrgősen felhasználni. ezek a hozzávalók általában benne vannak, de ízlés szerint variálhatók.
Kevés olajon megfonnyasztom a hagymát, ráreszelem a fokhagymát. Jöhet rá a hús, ami fehéredésig pirítok. a darált vagy apró darabokra vágott füstöltsonka. A gombát általában sajtreszelőn reszelem le, mert a kisebb fiam nem eszi meg, ha darabokban találkozik vele, az ízével viszont semmi baja. Sózom, borsozom, kakukkfűvel megszórom. A paradicsom héját lehúzom (pár másodpercre forrásban lévő vízbe dobom, majd azonnal lehűtöm), apró kockákra vágva teszem a húshoz. Az egészet közepes lángon puhára párolom. Vigyázok, hogy ne szárítsam ki, szaftos maradjon a ragu. Csak a legvégén adom hozzá az apróra vágott kaliforniai paprikát és a szintén aprított petrezselyemzöldet. Langyosra hűtöm. Ezután keverem hozzá a reszeltsajtot.

Tálaláskor teszek az asztalra síma tejfölt a gyerekeknek, magunknak chiliszósszal kikevertet. leharapjuk a calzone csücskét, majd belecsorgatjuk. A forró töltelék és a csípős, savanykás, hideg tejföl mennyekbe emeli a calzonét.




9 megjegyzés:

Wienermädel + Co írta...

Deine Calzone sind sehr schön geworden,

liebe Grüße

Limara írta...

Danke schön! :)) Köszönöm szépen!

nelly írta...

A héten is megsütöttem a recepted alapján. A vendégeimnek is nagyon teccik, nem csak a családomnak! Köszönöm Marcsi!

S.Dóri írta...

Kedves Limara!
Nagyon tetszik ez a recepted is! Tudnál abban segíteni, hogy két főnek mennyivel kell kevesebb mennyiséget elkészíteni? Illetve másképp: az általad megadott mennyiségből hány kis calzone jön ki? :)
Előre is köszönöm.

Limara írta...

Ekkora adag négyünknek elég, 8-9 nagyobb calcone lesz, kettőtöknek fél adagot készítenék! :))

Aniko írta...

Egyetèrtek: a fiam is imàdja a calzonèt meg a piadinat is!
Van valami jò otleted a piadina-val??

Zizi írta...

Hmmm... de finom! Éhes vagyok már, várom a Nemsütis ebédemet. Kerestem már egy jó calzone receptet, köszönöm, hogy megosztottad!

Réni nagyi írta...

Kedves Limara!
Sokáig szemeztem a recepttel,de végre vasárnap megsütöttem,pár perc múlva elfogyott! Az unokáim azt kérdezték mikor csinálok megint.
Nagyon köszönöm a rengeteg finom receptet!

judit012 írta...

Én simán paradicsommártással kentem meg (fokhagymás-fűszeres), és szeletelt mozarellát tettem még bele. Ilyet Amalfiban ettem, éy így felelevenítettem az emléket is. Az ötletért viszont köszönet!!! :)