2009. május 14., csütörtök

Dán vajastészta friss eperlekvárral

Tegnap rengeteg eper volt a piacon, egyik szebb volt, mint a másik. Az egyik árus előtt hosszabb sor állt, olyan szépek és illatosak voltak a gyümölcsök, hogy sokakat vásárlásra kényszerített. Én is beálltam a sorba és azon tanakodtam, milyen epres sütit is készítsek. Először kalács ugrott be, majd croissant, arról pedig eszembe jutott a dán vajastészta, amit már jó ideje akarok kipróbálni. Eldőlt, friss eperlekvárral töltött kiflik lesznek. Az eperlekvárt szeretem összefőzni rebarbarával, a kettő együtt verhetetlen.
Vettem egy kiló epret, egy köteg rebarbarát. Az eperszemeket csak félbevágtam, jó darabos lekvárt vagy inkább dzsemet akartam kapni. A rebarbarát megpucoltam az eperhez daraboltam. Ment hozzá 30 dkg cukor, egy 3:1 zselésítő és fél citrom leve. Felforraltam, hagytam 3 percig főni, majd kihűlni. Ahogy hűlt, úgy sűrűsödött.

A dán vajastészta receptjét Nigella Hogyan váljunk házi istennőkké című könyvéből néztem ki. Roppant egyszerű, a tészta összeállítása öt percnél nem vett igénybe többet, esküszöm. A munkát egy késes robotgép végzi helyettünk, majd a hűtőben pihen a tészta legalább egy éjszakán át. Nigella szerint akár 4 napig is maradhat ott, én pedig hiszek neki.
Hozzávalók:
  • 60 ml meleg víz
  • 125 ml tej
  • 1 nagy tojás
  • 350 g kenyérliszt
  • 7 g porélesztő vagy 15 g friss
  • 1 tk. só
  • 25 g cukor
  • 250 g hideg vaj
A tejet, vizet és egy tojást egy bögrében elkevertem. Most szárazélesztőt használtam, de a frisset belekeverném a tojásos lébe, hogy feloldódjon. A gép olyan rövid ideig dolgozik, hogy nem tudná elkeverni rendesen. A hideg vajat fél centis csíkokra vágtam. A késes robotgépbe készítettem a lisztet, élesztőt, sót, cukrot, megforgattam a géppel egy kicsit. Hozzáadtam a vajat, majd csak annyira kevertettem össze a tésztát, hogy kb. 1 cm-es vajdarabkák maradjanak benne. ez csak pár másodperc volt. A keveréket átöntöttem egy tálba, hozzáadtam a tojásos folyadékot és egy spatulával összekevertem. Nem szabad agyondolgozni, csak míg nyúlós masszát kapunk, a vajdarabkáknak látszódnia kell benne. A tálat letakartam és másnapig ment a hűtőbe.Másnap felhasználás előtt egy órával kitettem, majd lisztezett felületre borítottam. A tészta így nézett ki, nyúlós, ragacsos valami volt.








50 x 50 cm-es lappá nyújtottam, a vajdarabkák jól látszódtak benne. Mint egy levélpapírt, háromba hajtottam. A felső harmadot a középső harmadra, majd az alsót is a középsőre. Az így kapott hosszú csík mindkét végét visszahajtottam a közepéig, majd mint egy könyvet a közepénél is összecsuktam. A zárt része, ami olyan mint a könyv gerice, a bal oldalon legyen. Ezután ezt a hajtogatást-nyújtást még 2x végeztem el. Majd a hűtőbe tettem. Legalább 30 percet pihenjen ott.
hűtés után vékonyra nyújtottam, háromszögeket vágtam belőle, mindre tettem a sűrű lekvárból. Megformáztam a kifliket, majd sütőpapírral kibélelt tepsin hagytam őket duplájára dagadni, ez jó egy óra volt. Lekentem felvert tojással, megszórtam szeletelt mandulával és 180 fokos sütőben kb. 14 perc alatt pirosra sütöttem.

A kifliknek nem volt ideje kihűlni, pillanatok alatt elfogyott. Fantasztikus ez a dán vajastészta, először készítettem, de mostantól azt hiszem sűrűn fogom. Érdemes rögtön dupla adagot készíteni és a felét lefagyasztani. A kicsi máris kéri a következő adag epres kifliket.

30 megjegyzés:

libi írta...

Én is beállok a sorba!

Vali írta...

Szia!
Ma én is, mert szénhidrát napunk van.
A legközelebbire én is megsütöm. Nagyon jól néz ki.

Brigitta írta...

Én sem maradnék ki a jóból,nagyon ennivaló,gratula!:))Tiszta időben ugye elrepül egy kis kóstoló idáig?:))

erős ildikó írta...

Óh, pont ilyen vajastésztára vágyom! Az sem számít, mi van hozzá! Felséges - látom!:-)

Scofield írta...

bitang jó ez a croissant, na meg az epres rebarbarás lekvár. Lehet, hogy hétvégén én is bepróbálkozom vele.

Julika írta...

Hmmm, de finom lehet ! Nagyon jól néz ki, csurog a nyálam :)

Wise Lady írta...

Nagyon guszta. Kipróbálnám a rebarbarás eperdzsemet, de még nem volt dolgom rebarbarával. Miért olyan jó bele? Mit változtat?

lúdanyó írta...

Olyan régóta ki szeretném próbálni a dán vajastésztát, de nekem sokkal bonyolultabb receptem van. Ez sokkal egyszerűbb, most már neki fogok látni :) Köszi!

trinity írta...

Hűha, megint csodás....
A férjem szerint meg fogyózni kellene-nem nekem-neki:))
De akkor nem süthetek:(Vagy suttyomban:))))

Raindrop írta...

Nahát! :)) Mikor már azt hinném ezeknél a péksütiknél szebb nem jöhet, mindig elővarázsolsz valamit. A felső három szépséget bepuszilnám azonnal, de egy üveg lekvárt is csak úgy magában. Nesze neked 90 napos...

Scofield írta...

már a hűtőben pihen.

Gyöngyi írta...

Valahova mentenem kell ezt a recit, ki kell próbálni!

Scofield írta...

a megformázást nem mutattad be:) lehet nagy szarban leszek:) bocs kakiban...

Limara írta...

Ha kipróbáljátok, majd meséljetek! :)) Szerintem csodás tészta!

Wise Lady! A rebarbara tökéletesen kiegészíti az eper ízést, pikánsabb lesz tőle, ráadásul magas a pektintartalma, így nagyon jól zselésít is.:))

Scofield! :))) Formázni csak ügyesen! :))

Ancsika írta...

aztaaaaaaaaaaaaa!!!!!!!!! :)

Max írta...

Tészta a hűtőben, holnap próba, és referálok. Bocsika, de csak most volt időm megcsinálni.

Limara írta...

Várom a beszámolót! :))

Sylvia írta...

Épp most eszegetem az én frissen sült kiflijeimet :) nagyon finomak lettek, köszi, hogy megosztottad velünk!!
Még egy kérdésem lenne: írtad, lehet lefagyasztani is. Melyik fázisban mehet a fagyasztóba? A hajtogatás után és kiengedve csak nyújtani és sütni kell, vagy amikor kiveszem a gépből összeállítás után?
Köszi és csodás az oldalad :)

Sylvia(Km)

JD írta...

Szia Limara!

Köszönöm a receptet, elkészítettem, nagyon finom lett :)

Üdv. Dóri

Limara írta...

Megyek, megnézem! :))

Andi írta...

Szia Limara!

Szerinted finomlisztből is finom lehet?
Köszi.

Limara írta...

Igen! :))

Névtelen írta...

Én most találtam erre a receptre. Persze nem tudott egy éjszakán át a hűtőben lakni, csak összeállítás után egy órát, aztán hajtogatásonként fél-fél órát. Eperlekvár sem került bele, csak úgy "mezitláb" sült omlósra, foszlósra, csodásra. Még meleg lenne...ha lenne. A tepsiről sem volt időm leszedni, kóstolni is csak nehéz harcok árán sikerült.
Holnap cukor nélkül, talán egy kevés szerecsendióval fogom kipróbálni. Hajtogatás közben a rétegek közé reszelt füstölt sajtot teszek. Persze négyszeres adaggal startolok:D
Köszönöm a receptet!
Erzsi

Névtelen írta...

Ha nincs késes robotgépem, akkor hogyan tudom elkészíteni?

Andi

Limara írta...

Andi! összekevered a száraz hozzávalókat egy tálba, a vajat vagy apró kockákra vágod, vagy belereszeled és utána öntöd rá a folyadékot..

buka írta...

Limara, már hetek óta ez a tészta, és egy gondolat motoszkál a fejemben... arra gondoltam, hogy elkészíteném, de nem fejezném be. Magyarul pirulás előtti állapotig sütném, kivenném, és kisebb adagokban fagyasztanám / hűtőben tárolnám, hogy reggel csak be kelljen dobni az előmelegített sütőbe és kész. A bolti vackok adták az ötletet (azokat nem szívesen fogyasztom :)), de bevallom, nem vagyok elég gyakorlott és tájékozott ez ügyben, ezért érdekelne a véleményed! Szerinted használható gondolat ez?

Limara írta...

Szerintem igen, bár nem próbáltam. Csak jól kell kiválasztani az időt amíg sül, hogy átsüljön, de még ne piruljon..:)Majd mesélj!!

didike írta...

Szia Limara!
Elkészíthetem úgyis, hogy csak egy pár órát hagyom állni a hűtőben?

Limara írta...

Szerintem a pár óra kevés neki...

ziti írta...

Én ma vettem fehér búzakenyérlisztet Bp-en a Vámház körúton, 3o5 Ft volt 1 kg. Hétvégén ki is próbálom a mascarpone-s, epres, rebarbarás változatot.