2012. szeptember 30., vasárnap

Kávés macaron vanília krémmel




















Tudhattam volna. Voltak előjelek, amik arra mutattak, hogy talán nem most kellene macaront sütnöm, de nem törődtem vele, nekiláttam és bizony fejfájás lett belőle.
Jó ideje készültem már a sütésre, de mindig elnapoltam valamiért, most viszont egyrészt vendégeket vártam, valamit sütni kellett, másrészt a Vaníliavarázs meglepett egy csomag eredeti, kiváló minőségű madagaszkári vaníliával. Amikor kinyitottam a csomagot és megéreztem a bódító illatot és a kezembe vettem a gyönyörű, fényes, duci vaníliarudakat azonnal elfogott a süthetnék. Felütöttem két nagy tojást, és a fehérjéket másnapig a konyhapulton hagytam. A cukorszirupos macaron változatra készültem.
Másnap aggódtam ugyan, mert egy szinte egész napos eső után meglehetősen párás volt a levegő és mint tudjuk, ez nem épp ideális macaron sütéshez, mégis kivonultam a konyhába, feltettem egy kávét és nekiláttam.
Ahogy azt kell, összekevertem a mandulalisztet és a porcukrot, még egyszer átforgattam a kávédarálón, átszitáltam. Kimértem a 40 g pihentetett tojásfehérjét és elkevertem vele.
A cukorszirup főzéshez kimértem a másik adag porcukrot, amihez ugye kell egy kis víz. De maradt a kávéból, amit előtte főztem, így egy hirtelen ötlettől vezérelve azt mértem víz helyett az edénybe és abból készítettem a szirupot, arra gondolva, hogy a kávé és a vanília milyen jól passzol majd egymáshoz.
Míg a szirup bugyogott egy másik adag tojásfehérjét elkezdtem habbá verni egy kevés cukorral.
Végül összeállítottam a tésztát, habzsákba töltöttem és két sütőlemezre nyomtam. A pára miatt jó két órát hagytam pihenni, száradni.
Addig készítettem egy főzött vaníliakrémet. Egy edénybe tettem a két tojássárgáját, öt evőkanál cukrot, egy csapott evőkanál kukoricalisztet és egy deci tejszínt. Egy vaníliarudat kettévágtam, ez egyik felét felhasítottam és a magokat a tejszínhez adtam. Vízgőz  felett besűrítettem. Hagytam kihűlni, végül 10 dkg puha vajjal alaposan kihabosítottam. Hűtőbe tettem felhasználásig.





















Megnéztem a macaronokat, úgy láttam, hogy bőrös a tetejük, így a sütőt előmelegítettem 140 fokra.  Betettem az első tepsit, 8 percig sütöttem és azt nem mondom, hogy tökéletes lett, de lett talpa a kis édes habcsókoknak.

















Gyorsan betettem a másik tepsit is. Két perc után ránéztem és meglepődve láttam, hogy úgy felfújódtak, mintha piskóta tésztából lennének. Újabb két perc után kilukadtak és leeresztettek mint a lufik (nem mutatom meg a retteneteket...). Na, ekkor jött a fejfájás. Most mi van? Az első tepsi jó, a másik nyolc perc múlva meg nem? Végig gondoltam mit ronthattam el, de csak arra jutottam, hogy az első tepsit az asztalhoz csaptam kétszer miután a habzsákból kinyomkodtam a kis köröket, a másikat pedig elfelejtettem. Lehet, hogy annyi légbuborék maradt bennük az egyébként is párás levegő miatt? nem tudom, rejtély...
És itt elkövettem a következő hibát. Mivel volt még tojásfehérjém gyorsan bekevertem még egy adagot. A cukorszirupot most vízzel főztem. Amikor öntöttem a mixerbe, az ujjamra csapódott belőle, azonnal hólyagosra égette, később meg (komolyan, mint egy óvodásnak) a tál szélén megdermedt cukor elvágta a kezemet amikor felkaptam, hogy elmosogassam. Aztán míg ragtapaszt kerestem a fürdőszobában a macaronok túl is sültek rendesen.... nem tudom, mikor fogok megint sütni, de az az adag, ami jól sikerült mennyei lett a vanília krémmel. Félsiker...




8 megjegyzés:

Csaba Kétszeri írta...

Nagyik meg vannak róla győződve, hogy valaki vagy kelttésztában jó, vagy ezekben a tojáshabosítós dolgokban.
Ez a bejegyzés eddig őket igazolja... Remélem lesz cáfolat.

t3v, az okostojas írta...

kinek a nagyija, a közhelyes megállapításoké? szerintem az első mondatból kiderült, hogy kedvenc pékünk már sütött ilyesmit. vagyis a cáfolat már megvolt, a korábbi bejegyzések a témában:
http://limarapeksege.blogspot.hu/search?q=macaron

én már a reklámokat kezdem unni (Marcsi, ezt most ne vedd magadra, minden népszerűbb bloggernél ez van, és logikusan én is ezt tenném, ha lenne eladó termékem és konyhatündérek lennének a célközönség tagjai), legyen szó könyvről, lisztről, krumpliról - ugyanez a vanília pl. az ebayen olcsóbb, ha vki nem ajándékba kapna, vegyen online.

Marika írta...

Az a fő, hogy nem lett komolyabb bajod! Persze az égés sem kismiska, és az elvágott kéz, de...
A fotón látható macaronok pedig teljesen jók! Én sosem próbáltam még, de már sok helyen láttam! :) A bakikat leszámítva, Gratula!

Katina írta...

ebben a pillanatban kapcsoltam le a 10 perce sülő kenyéren a sütőt, mert rájöttem, hogy kihagytam a sót:( valami van a levegőben

Jutka írta...


Nagy bátorság volt részedről leírni, hogy egy kis hiba csúszott a kivitelezésbe. Viszont emberi oldalad is megmerted mutatni a szorgalmasan követő olvasóidnak.
Igen előfordul az ehhez hasonló apróbb hiba mindenkivel és ez jó, mert tanulunk belőle:)

Limara írta...

Köszönöm szépen!

Csaba! Na igen, van az a mondás, hogy a suszter maradjon a kaptafánál, még ha csak olyan amatőrről van szó, mint amilyen én vagyok:))

Szia Okostojás! :) nem is tudod, mennyire örülök neked és köszönöm! :)
Őszintén szólva elég nagy gondban vagyok, amikor jön egy-egy felajánlás, hogy elfogadjam, ne fogadjam. van amit visszautasítottam, de a legtöbb vonzó és megtisztelő, még akkor is ha tudom, hogy általában a reklám áll mögötte. A vaníliavarázs nem kért cserébe reklámot, a sok péksütiért kaptam, amivel a családot kényeztetik:) Én is rendeltem már egyébként online vaníliát, többször is, de azt kell mondjam azok minősége meg sem közelítette ezekét, ezért bátorkodtam ajánlani...

Marika! Köszönöm szépen! :))

Katina! Jártam már én is így, régebben többször is...:)

Jutka! Köszi:) Nem volt kérdés, hogy leírom, végül is csak egy lelkes amatőr vagyok..:)

Gabriella írta...

Nekem nagyon tetszenek.
Én még mindig nem merek belevágni macaron sütésbe, és ahogy látom másoknál, hogy mennyire macerás, szerintem soha nem is fogom elkészíteni - nincs türelmem hozzá. :/

t3v, az okostojas írta...

köszi - örülök, hogy nem veszünk össze :) lehet, eladófüggő, én legutóbb olyan vaníliát szereztem szállítással együtt 200 Ft/db alatti áron, mint amit nemrég Hollandiából kaptam magánimporttal (még volt belőle, a tapintás és szaglás mellett próbasodófőzéssel hasonlítottam össze az ízüket). most majd kell másik eladót keresnem, mert az illető kiszállt az ebayről, és már csak három szálam van...